Japánban a IX. században vált a társadalmi érintkezés fontos részévé a teafogyasztás. Az uralkodó fogadásain, az arisztokrácia összejövetelein rendszeressé vált a használata, míg a kolostorokban, templomokban a papok és szerzetesek a szutra olvasások végeztével, meditáció előtt itták. A tea japán útja Eichu szerzetessel kezdődik, aki 30 évig élt Kínában, onnan vitte magával a napi tea fogyasztás szokását. Őt látogatta meg egyszer Saga császár akit teával kínált, ez után a találkozás után rendelte el Saga 815-ben a tea kultiválását Japánban. Eisai a zen buddhizmus támogatója és a Kenninji templom alapítója utazott két alkalommal is Kínába, ahonnan végül 1191-ben hozott magával tea magokat és az új tea készítési módszert, ahol egy tálba tett tea porra öntjük a vizet és ezt felhabosítjuk. Egy feljegyzésben Minamoto no Sanetomo shogun egy erős másnapos napján Eisai készített neki teát ami segített a shogunon, aki ezután támogatta a tea termesztést Japánban. Ennek hatására írt Eisai egy könyvet a tea egészségre gyakorolt hatásairól is, amiben ír termesztésről és elkészítésről. Innentől egyre több rituáléban megjelenik a tea. Az egészségre való hatás itt spirituális és testi egészséget jelent, mivel a Zen hagyományban gyökerezett a japán tea elterjedése.